Már éppen meggyógyult a pofim az szőrallergiámmal, és visszanőtt mindenhol, szép fényes rajtam a kutyabunda. Begyógyultak a "harci sebeim" is amiket a napköziben játék közben és itthon Majával való hancúrban szereztem.
Így izgatottan vártam hét elején, hogy újra mehessek Andihoz a napközibe. Mondhatnám, körömszakadtáig harcolok érte. Bár a "körömszakadta" sajna valóság.
Tavaly ősszel a mellső lábamon kellett lecsípni a körmöm, mert behasadt hosszában végig. No az maradandó élmény volt - a fájdalom szempontjából mindenképp, így kedden, mikor észrevették Gazdiék, hogy most a jobb hátsó lábamon a szélső köröm szakadt be, rögtön megbeszélték a Dokival, hogy csak altatásban lehet szó a dologról.
Nos, pénteken el is mentünk a Dokihoz. Itthon még örömmel, gyanútlanul ugrottam a kocsiba, azt hittem csavarogni megyünk. De mikor megláttam a Dokit, elszállt a bátorságom. Jó, hogy ilyen erős ApaGazdi, mert legalább addig meg tudott fogni (szájkosár azért volt rajtam) amíg a Doki megnézte a lábam. Nagyon nem tetszett, hogy közelít a Doki hozzám, így fenyegető morgással adtam tudtára, hogy nem engedem, bármit is akar velem tenni.
De mindenki szerencséjére azt mondta, hogy határeset, nem kell lecsípni talán a körmömet, de azért szurit kaptam, antibio-izét, meg fájdalomcsillapító is volt benne. Pedig egyáltalán nem fáj ám a lábam, szaladok is meg minden, Majával is hancúrozunk, mint mindig.
De nagyon vigyázni kell rá no. Remélem rendbe jön és mégsem körömcsipesz lesz a vége...
