Mert Majával mindig történik valami

... most éppen az, hogy majdnem megfojtotta magát.

Történt ugyanis, hogy ApaGazdi házat csinál nekem és Majának. Kétszemélyeset. Komoly, nagy házat. Amibe mindketten elférünk majd akkor is, mikor már Maja is nagy lesz, nem csak én. Volt, mondom volt, egy isteni jó kutyapárnám, pihe-puha kényelmes, nagy, épp ott vastag ahol kell, épp ott puha, ahol kell, kinyújtózkodhattam rajta, amit még Gazdiék előző kutyusától örököltem. Nagyon vigyáztam rá, Gazdiék miatt is, mert nagyon szerették azt a kutyust, bár én nem ismertem, meg magam miatt is, mert tényleg jó cucc volt és jó volt rajta pihenni.

Abból, hogy múlt időben beszélek róla, gondolhatjátok, hogy... megsemmisült. Még kimondani is szörnyű. Min fogok ezután napozgatni, nem tudom...

Szóval ApaGazdi gyanútlanul és jó szándékkel betette ezt a hatalmas párnát a kutyaházba, hogy beméretezze, meg, hogy Majával hátha bebújunk, amíg ő betonozza a kutyakennelt - mert azt is csinál ám nekünk.

Egy szó, mint száz, amíg ApaGazdi betonozott, én odamentem mellé, hogy nézzem, hogyan csinálja. Maja felügyelet nélkül maradt és kipróbálta a készülő házat. Bement és nem láttuk, hogy szétszedte a párnát. Szanaszét tépte egészen pontosan. A szivacsdarabok beborítottak mindent.  És a kis nő, benyelt egy darabot, amitől fuldokolni kezdett. ApaGazdi vette észre, amikor már rúgkapált a fuldoklástól.

Nagy volt az ijedelem, de ApaGazdi megmentette az életét. 

Persze utána rögtön büntibe került. Mire AnyaGazdi hazaért, már kutya baja volt, ami mindannyiunk szerencséje, mert különben hallgathattuk volna AnyaGazdi sipákolását, meg jajveszékelését mindhárman...

Meghallottam Gazdiék beszélgetését

AnyaGazdi:
- Én úgy imádom Özit, hogy ha ember lenne, szerelmes lennék belé.
ApaGazdi:  
- Én így is az vagyok.

Maja küzd, mint malac a jégen

Felnőttem...

... és ez nem csak abban nyilvánul meg, hogy Gazdiék már nem csak úgy hívnak, hogy "Özibaba", "Gyönyörűm", "Özike", "Kiskutyám", de mostanság leginkább "Gyönyörűnagyokoskutyám"-nak becéznek, hanem sok minden másban is. 

Az elmúlt hét sorforduló volt az életemben és Gazdiék életében is, de ők még ezt nem nagyon érzékelik. Azzal, hogy Maja a falkám része lett, az én helyzetem is megváltozott  családban. Most már nem én vagyok az utolsó a sorban, hanem Maja, és nekem ehhez méltóan kell viselkednem. És Gazdiék szerint ez látszik is a viselkedésemen. Nyugodtabb, megfontoltabb lettem, nem izgágáskodok és Maját irányítgatom, tanítgatom - már amennyire hagyja magát. 

Itt éppen azt tanítom neki, hogy alap dolog, hogy fegyelmezetten

várjuk a kaját, különben nem kapunk.

Persze ez a tanítás dolog nem egyszerű ám, még nekem sem, hiszen ő nagyon kicsi még. Az ő életét hat szóval össze lehet foglalni: eszik, iszik, pisil, kakil, játszik és alszik. Amikor ébren van mindig játszani akar és mindig velem. Én ezt jól viselem, sőt sokszor örülök is neki, hogy hozzám jön játszani, mert így játék közben is sok mindenre megtaníthatom. De néha elég fárasztó, elhihetitek nekem. Olyankor próbálom egy-egy mozdulattal leállítani, de ez olyan próbálkozás, mint az atomvillanást megállítani.

Gazdiék annyiban örülnek neki, hogy nem őket, hanem engem nyüstöl mindig, mert még emlékeznek arra, milyen tűhegyesek a kiskutya fogak. Amikor én kicsi voltam mindig Gazdiék lábát, lába ujját harapdáltam, ami csak nekem volt jó élmény. Nekik inkább maradandó élmény volt. No most már értem miért. Maja mindig az én pofámat rágja, ami miatt már tiszta seb vagyok. 

 Itt éppen arra tanítottam, hogy
ha az ajtó másik oldalán vagyok, akkor is figyeljen rám. :)

AnyaGazdi sajnál is engem. Amúgy észrevettem, hogy valóban megváltozott a helyzetem a falkámban, mert kettőnk közül, mindig én kapok elsőnek enni, nem Maja, engem simogatnak meg először Gazdiék csak utána Maját. Amikor séta van, engem visz előbb ApaGazdi, aztán jön utánam AnyaGazdi Majával. Játéknál is én vagyok az első. Szóval jól van ez így, jó lesz ez, érzem. Csak ApaGazdi ne kiabálna mindig Majával, ha ideges vagy mérges rá. Olyankor azt mondja neki, hogy "Kiskurva" meg "Tróger". Ez még nekem sem esik jól. Mert amúgy olyan kis aranyos, szeretetre méltó kutyus. Rengeteg szeretet van benne. Annyira tud bújni, hogy az csak na. Persze AnyaGazdi ettől elolvad, de ApaGazdi csak annyit mond rá,: mert huncut.

De szerintem nem jó, ha kiabálnak vele. Én sem szerettem, mikor velem kiabáltak. Egyrészt ő még nagyon kicsi, úgysem érti, mi a baj, mit csinált rosszul, másrészt emlékszem, hogy én sem örültem és most sem örülök, ha rám kiabál valamiért ApaGazdi. De azt mondja ApaGazdi, hogy ez azért, van, mert nem akar minket megverni, meg felesleges is lenne, mert nem érezzük a fájdalmat. No mindegy...

Inkább nézzétek, milyen gyönyörű kislány Maja, szerintem napról napra szebb és szebb.

Kirándulni vittem a nőt

Ma reggel nagy sürgés-forgásra ébredtem, Gazdiék jöttek-mentek, pakolásztak. Tudtam, hogy menni fogunk valahova, azaz, hogy ők biztosan mennek valahova. Csak azon izgultam, hogy én itthon nem maradjak. Ebből a szempontból valahogy Maja nem nagyon érdekelt, hogy ő jön vagy marad. Tegnap este már újra futkározhattunk együtt, sőt ma reggel is reggeli előtt, így úgy gondoltam, hogy ha ő esetleg itthon marad, akkor is tud már egyedül futkározni a kertben - nagy baj nem lehet.

Na, de mindannyian becuccoltunk a kocsiba és elindultunk. Én a helyemen, Maja pedig elöl, AnyaGazdi ölében utazott, hogy nehogy bepisiljen. Ha mellettem utazott volna, tuti mindent összepisált volna nekem, de így kétszer is mikor fészkelődött megálltunk és leeresztette a felesleget a kis nő az úton. Szóval baleset nélkül megúsztuk az utat. Így is össze tudtunk bújni, sőt gyakorlatilag mind a négyen elöl utaztunk, mert én a két első ülés között Gazdiék közé fúródtam amennyire csak tudtam. Ahogy egyébként is szoktam.

Útközben mindenféle érdekes látnivalót mutattam volna Majának, például a Balatont, a viaduktot, meg mindenféle jó helyet, ahol én már jártam Gazdiékkal. De ez a kis nő csak durmolt...

Amikor megérkeztünk több időbe telt a mi cuccainkat felhordani a panzióba, mint Gazdiékét. Aztán persze a panzióban fenn játszotta  volna a bogyóját Maja, de ApaGazdi helyre tette. Én tudtam, hogy Gazdiék rögtön elmennek majd sütizni a kedvenc helyükre és addig én maradok a lakosztály előterében és tv-t nézek. Maja ezt még nem tudta, mármint, hogy mindig ez a program. De azt szerintem álmaiban sem gondolta volna, hogy addig ő a fürdőszobába lesz bezárva. Gazdiék úgy gondolták, nehogy valami baj legyen, míg nincsenek velünk. Pedig nem lenne semmi baj, mert már nem olyan rendetlenkedős izgága a viszony köztünk Majával. Többnyire nyugodtan elvagyunk. Persze ő imádja rágni a pofámat, amit én többnyire hagyok neki, de ettől eltekintve nem őrjöngünk már úgy, mint az első napokban.

Szóval amilyen ügyes volt Maja az úton, és amíg Gazdiék itt hagytak minket a panzióban a sütizés idejére, azóta lazán bepisál, két lépés közt leguggol és nyomja. Még szerencse, hogy itt mindenhol járólap van és Gazdiék kértek mindenféle tisztítóeszközt a kármentesítésre. 

De mindent összevetve jól vagyunk, pihenünk, tévézünk, alszunk, élvezzük, hogy Gazdiék ugrálnak körülöttünk.

Maja egy igazi nő

Vannak tulajdonságok, amik csak a nőkre igazak. Ugye?
Hát Maja egy tipikus nő.

- Szereti magának kisajátítani Gazdiékat, bármelyik Gazdit. Bármikor.
- Egyszerűn játssza a bogyóját, teszi-veszi magát, rebegteti a pilláit és olyan ártatlan képet vág, mint egy ma született bárány. Azaz kutya. Pedig olyan kis huncut, hogy az csak na.
- Nem lehet elöl hagyni semmit, de semmit, mert mindent megrág, szétrág.
- Olyan éber, mint én soha. Bárki, bármi mozdul (aki nem én vagy a Gazdiék), azonnal ugat és morog fenyegetően.
- Kisajátította magának a kedvenc labdámat és azt rágcsálja folyamatosan.
- Úgy eszik, mint egy vaddisznó. És annyit. Mondjuk ez egyáltalán nem nőies. Ezért olyan, mint egy hordó. Ami szintén nem nőies.
- Kaja után úgy böfög, mint egy férfi. EZ sem nőies.
- Minden kaját felzabál, bárhol, bármit talál. És bármilyen mennyiséget.
- Egy pillanat alatt elalszik, amint párnát ér a feje.

Szóval lesz mit tanítanom neki, mire felnő, hogy igazi Lady legyen. De ezért szeretem.

Karanténban lábadozok

Az élet nem egyszerű. Kicsit sem.

Kedden reggel minden a szokásos rendnek megfelelően, azaz az új, kialakulóban lévő rendnek megfelelően indult. Ébredés, udvar, kaja, játék, rohangálás...

Aztán 11 után minden előjel nélkül, hánytam, remegtem, görcsöltem. A szemem fennakadt és a helyzet egyre csak rosszabb lett. Folyt a nyálam és remegés-reszketés az egész testemre kiterjedt, és csak fokozódott.

Ijesztő látványt nyújthattam, és őrült szerencsém volt, hogy:

1. ApaGazdi otthon volt, és észrevette,

2. hogy a kocsi kedd lévén otthon volt,

3. hogy ApaGazdi nem esett pánikba, hanem azonnal berakott a kocsiba és száguldott velem a Dokimhoz,

4. hogy a Dokim épp a rendelőben volt még.

Azonnal rengeteg injekciót kaptam, de a helyzet nem nagyon javult. Mindenki tanácstalan volt, hogy mi történhetett, a Doki esetleg mérgezésre gondolt, vagy valami agresszív vírusra, ApaGazdi csak arra, hogy ne haljak meg.

Hazamentünk, de a remegés és a nyálfolyás nem nagyon múlt. 

ApaGazdi lefeküdt mellém a konyhában, és félig eszméletlen rosszullétemben is nagyon sajnáltam, mert míg nekem a vastag puha konyhaszőnyeg jutott, addig neki a hideg konyhakő. Aztán telefonált AnyaGazdinak, hogy nagy baj van. AnyaGazdi persze rögtön itthon termett és bár a fejemet sem tudtam megemelni mikor hazaért, mert félig magamon kívül voltam, a farkincámmal jeleztem, hogy örülök neki, hogy ő is mellettem van. Így már ketten gubbasztottak mellettem, ami a félig öntudatlan állapotom ellenére is jó érzéssel töltött el. AnyaGazdi is nagyon megijedt, ő a változatosság kedvéért epilepsziára gyanakodott.

Nagy sokára, majd egy óra múlva kezdett csillapodni a remegés, de a nyálfolyás a sok injekció hatására még maradt továbbra is. Nagy nehezen álomba szenderültem. Akkor bevittek a nagy ágyra, Gazdiék helyére és  az nagyon jó volt, mert ott volt mindenhol körülöttem az illatuk. Mellém feküdtek és figyeltek nagyon. 

Eredetileg úgy volt, hogy Maját viszik délután a Dokinak megmutatni, hogy megbeszéljék az oltásokat, a majdani ivartalaníttatást, meg hogy megkapja a chip-jét ő is. Délutánra ez a terv úgy módosult, hogy az állapotomtól teszik függővé, hogy megyünk-e a Dokihoz. Mert nyilván nem hagynak engem otthon egyedül.

Négy óra után fel is ébredtem, teljesen kába voltam, kóvályogtam, de szemmel láthatóan jobb volt az állapotom, mert enni akartam. Persze nem kaphattam semmit.

De a kocsiba már egyedül ugrottam be a helyemre. Némi rásegítéssel a valagamnál.

Íg a  Dokihoz elmentünk és Maja bemutatkozott neki, a Doki megvizsgálgatta, rendben van vele minden. Jövő héten oltást kap, a chip-jét megkapta. Engem is megnézett a Doki, kijött hozzám a kocsiba. Akkor már doboltam örömömben a farkammal, és nyalogattam a Doki áldott kezét, hogy megmentette az életemet.

ApaGazdiban a feszültség ekkor kezdett csak oldódni, mert hallottam, ahogy beszélgetett a Dokival és mondta neki, hogy benyom egy viszkit a mai napra, ha hazaérünk. A doki azt mondta neki, hogy a mai nap után meg is érdemli, mert csak az ő lélekjelenlétén múlott, hogy időben orvoshoz kerültem.

Persze AnyaGazdi konzultációt tartott a Dokival, és a Doki megnyugtatta, hogy nem epilepszia volt, hanem valószínű tényleg valami vírus, amit nem tudni hol szedhettem össze, lehet, éppen Maja hozta hozzánk.

Mindenesetre most karanténban vagyok kedd óta, és néhány napig el kell különíteniük Gazdiéknak minket egymástól. Ez igazán elég nagy logisztikai munka két ilyen örökmozgó kutyával, de úgy látom ügyesen megoldják.

Hát ez történt... szerdán már semmi nyoma nem volt ennek az izének, az étvágyam is a régi a székletem is normális (mert AnyaGazdi mániája, hogy mindig azt nézi - azt mondja sokat mutat a kutyakaki a tulajdonosa egészségi állapotáról).

Kiskifli - nagykifli

Pedig azt hittem, már révbe ért az életem

Emlékeztek, hogy AnyaGazdi az egy éves szülinapomon megígérte, hogy megint elvisz majd Andihoz oviba, vagy inkább suliba? Na abból nem lett semmi. Viszont a minap fül- és szemtanúja voltam, mikor megbeszélte Andival, hogy ha Andi hazajön, akkor egyéni foglalkozásokra visznek hozzá, mert hát azért mégis csak, no...

Szóval, mondhatni hátradőltem a kanapémon, és vártam az időt, hogy Andi hazaérjen, és végre történjen velem valami.

No, hát ma történt. De egyáltalán nem az, amire számítottam.

Reggel kocsiba pattantunk, aminek én mindig örülök, mert az csavargást jelent. Ma is jó messzire mentünk. Konkrétan, Nagyapámig meg sem álltunk. Ott aztán találkoztam egy kis törpével, aki úgy rohangált, mint a nyíl, és a hasam alatt átfért. Nem is lett volna semmi gond a játékkal, de mikor indultunk haza, ő is beszállt a kocsiba. Ezen meglepődtem, de leginkább azon, hogy AnyaGazdi ölébe ült, ami az ÉN helyem volt kiskoromban. Jó, mondjuk nem sokkal volt nagyobb a Foltos, mint én, mikor Gazdiékat kiválasztottam magamnak, no de mégis, az ÉN helyemre, hogy merészel furakodni? Ráadásul elhenteredett AnyaGazdi ölében, és tette-vette magát, míg nekem a hátsó ülésen kellett lennem. Nem is csinált mást egész úton, vagy aludt, vagy nyújtogatta a nyakát felém, hogy dugjam a nyelvem a szájába. Nagyon izgatott és zavarodott voltam egész úton, nem tudtam, miért jött velünk haza ez a Foltos kutya.

No mikor hazaértünk, engem kiraktak Gazdiék itthon az udvarban, mert még elkanyarodtak valahova. Ez a Foltos meg, minden átmenet nélkül telibe hányta AnyaGazdit, ahogy ült az első ülésen. Hát szép egy látvány volt. Én fiú létemre nem hányok annyit sosem, még rosszabb napjaimon sem, mint ez a kis porbafingó. Na mindegy. Elmentek, és nem érdekelte őket, hogy én a kerítésre tapadok, mert én is menni szerettem volna.

No mire hazajöttek, már a kanyarban az utca végén tudtam, hogy jönnek, úgy bűzlött a kocsi. Hát a kis nyavalyás, nem összefosta meg összepisálta a kocsi hátsó ülését? Ráadásul az ÉN helyemet, az ÉN fennség-területemet. Nem is értem, hogy merészkedhetett oda, míg ÉN nem voltam ott. Még szerencse, hogy a kocsi teli van kutyavédő lemosható huzatokkal, meg plédekkel, így ApaGazdi könnyen ki tudta takarítani.

Szép mondhatom. Ez a köszönet, hogy befogadtam a falkámba, hogy lepisálja a bordó párnámat, amit AnyaGazdi NEKEM kötött.

No, de új életre kapott, miután alul-felül kipakolt magából és körberohanta az udvart, meg aztán megint kóstolgatni kezdett engem. 

Nagyon gyorsan otthon érezte magát, úgy járt-kelt az ÉN udvaromban, mintha legalább is miatta rendezgetné ApaGazdi a kertet.

Aztán, hogy lássa, hogy jól nevelt úri gyerek vagyok, játszottam vele, bemutattam neki a kert minden zeg-zugát.

Na, de eljött az este, és ő még nem tudta, hogy nálunk csak sterilen lehet a házban tartózkodni. Hehehe.

Rá is az várt, ami rám az első este.

Annyi kosz lejött róla, hogy ÉN még sosem láttam ennyi piszkot kutyán. ÉN sosem voltam még ilyen koszos. Elhihetitek.
No, de a fürdőtől új erőre kapott a kis nő, és megint rákezdte a szobában is a rendetlenkedést, és izgatott az illatával veszett mód. Persze ezért is én kaptam...

Egy idő után bezzeg elfáradt, és hol aludt el? Hol terpeszkedett el? Az ÉN kanapémon, persze, hogy ott.

Még amikor átmentünk a hálóba, akkor is ölbe vitték, nehogy felébredjen a madmazell. Most persze az ÉN helyemen alszik, Gazdiék közt a nagy a párnán, az ÉN párnámon, ÉN meg kereshetek magamnak másik zugot, az ágyon....

Egyébként kék sztafi a csaj, gyönyörű kék szemekkel, 11 hetes, és Gazdiék Majának nevezték el. Azt mondják, velünk fog lakni. Mi vár rám?

Egyébként szép kislány, nézzétek csak:

És itt van az anyukája és apukája... Lehet, hogy jobb lesz magam meghúzni, mert ilyen ősökkel, majd a Maja irányít itthon?