Emlékeztek, hogy AnyaGazdi az egy éves szülinapomon megígérte, hogy megint elvisz majd Andihoz oviba, vagy inkább suliba? Na abból nem lett semmi. Viszont a minap fül- és szemtanúja voltam, mikor megbeszélte Andival, hogy ha Andi hazajön, akkor egyéni foglalkozásokra visznek hozzá, mert hát azért mégis csak, no...
Szóval, mondhatni hátradőltem a kanapémon, és vártam az időt, hogy Andi hazaérjen, és végre történjen velem valami.
No, hát ma történt. De egyáltalán nem az, amire számítottam.
Reggel kocsiba pattantunk, aminek én mindig örülök, mert az csavargást jelent. Ma is jó messzire mentünk. Konkrétan, Nagyapámig meg sem álltunk. Ott aztán találkoztam egy kis törpével, aki úgy rohangált, mint a nyíl, és a hasam alatt átfért. Nem is lett volna semmi gond a játékkal, de mikor indultunk haza, ő is beszállt a kocsiba. Ezen meglepődtem, de leginkább azon, hogy AnyaGazdi ölébe ült, ami az ÉN helyem volt kiskoromban. Jó, mondjuk nem sokkal volt nagyobb a Foltos, mint én, mikor Gazdiékat kiválasztottam magamnak, no de mégis, az ÉN helyemre, hogy merészel furakodni? Ráadásul elhenteredett AnyaGazdi ölében, és tette-vette magát, míg nekem a hátsó ülésen kellett lennem. Nem is csinált mást egész úton, vagy aludt, vagy nyújtogatta a nyakát felém, hogy dugjam a nyelvem a szájába. Nagyon izgatott és zavarodott voltam egész úton, nem tudtam, miért jött velünk haza ez a Foltos kutya.
No mikor hazaértünk, engem kiraktak Gazdiék itthon az udvarban, mert még elkanyarodtak valahova. Ez a Foltos meg, minden átmenet nélkül telibe hányta AnyaGazdit, ahogy ült az első ülésen. Hát szép egy látvány volt. Én fiú létemre nem hányok annyit sosem, még rosszabb napjaimon sem, mint ez a kis porbafingó. Na mindegy. Elmentek, és nem érdekelte őket, hogy én a kerítésre tapadok, mert én is menni szerettem volna.
No mire hazajöttek, már a kanyarban az utca végén tudtam, hogy jönnek, úgy bűzlött a kocsi. Hát a kis nyavalyás, nem összefosta meg összepisálta a kocsi hátsó ülését? Ráadásul az ÉN helyemet, az ÉN fennség-területemet. Nem is értem, hogy merészkedhetett oda, míg ÉN nem voltam ott. Még szerencse, hogy a kocsi teli van kutyavédő lemosható huzatokkal, meg plédekkel, így ApaGazdi könnyen ki tudta takarítani.
Szép mondhatom. Ez a köszönet, hogy befogadtam a falkámba, hogy lepisálja a bordó párnámat, amit AnyaGazdi NEKEM kötött.
No, de új életre kapott, miután alul-felül kipakolt magából és körberohanta az udvart, meg aztán megint kóstolgatni kezdett engem.
Nagyon gyorsan otthon érezte magát, úgy járt-kelt az ÉN udvaromban, mintha legalább is miatta rendezgetné ApaGazdi a kertet.
Aztán, hogy lássa, hogy jól nevelt úri gyerek vagyok, játszottam vele, bemutattam neki a kert minden zeg-zugát.
Na, de eljött az este, és ő még nem tudta, hogy nálunk csak sterilen lehet a házban tartózkodni. Hehehe.
Rá is az várt, ami rám az első este.
Annyi kosz lejött róla, hogy ÉN még sosem láttam ennyi piszkot kutyán. ÉN sosem voltam még ilyen koszos. Elhihetitek.
No, de a fürdőtől új erőre kapott a kis nő, és megint rákezdte a szobában is a rendetlenkedést, és izgatott az illatával veszett mód. Persze ezért is én kaptam...
Egy idő után bezzeg elfáradt, és hol aludt el? Hol terpeszkedett el? Az ÉN kanapémon, persze, hogy ott.
Még amikor átmentünk a hálóba, akkor is ölbe vitték, nehogy felébredjen a madmazell. Most persze az ÉN helyemen alszik, Gazdiék közt a nagy a párnán, az ÉN párnámon, ÉN meg kereshetek magamnak másik zugot, az ágyon....
Egyébként kék sztafi a csaj, gyönyörű kék szemekkel, 11 hetes, és Gazdiék Majának nevezték el. Azt mondják, velünk fog lakni. Mi vár rám?
Egyébként szép kislány, nézzétek csak:
És itt van az anyukája és apukája... Lehet, hogy jobb lesz magam meghúzni, mert ilyen ősökkel, majd a Maja irányít itthon?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése