Új élet kezdetén

Özil vagyok. Pitbull. Leszek. Nemsokára.

Még kicsi kutyus vagyok, szombaton leszek hat hetes. Június 21-én születtem.

Harmadik napja vagyok a rabszolgáimmal, de már most nagyon sok minden történt velem.

Július 29. kedd
Igazán meleg nap volt, és nagyon jókat hűsöltünk a tesóimmal a kertben. Összesen 9-en voltunk. Velünk volt a mami és apa is. Nagyon klassz kis család voltunk.

Ott van a mami hátul a kép bal oldalán elöl pedig apa. Nagyon imádom őket.

Itt pedig a tesóim. Annyian vagyunk, hogy rá sem fértünk egy képre. Jókat bandáztunk együtt.

De aztán délután megjelent két ember, az egyik nagyon nagy volt, mint anyuék rabszolgája, és ugyanolyan mély hangja is volt. Ő "Kékszemű". Volt vele egy magasabb hangú, a "Barnaszemű", aki csak sápítozott, hogy: "Ó, de aranyosak, ó de édesek!" Tök ciki volt, mert már nagyon éhesek voltunk, csak reggel kaptunk enni. Már a kaját vártuk, erre jön ez a két ember. Anyuék gazdija azt mondta, azért nem kapunk délben kaját, mert lehet, hogy egyikünket elvisznek majd ma egy családhoz, és tök ciki lenne, ha az utazás során összehánynánk a kocsit.

Na hát pont engem választott a Barnaszemű, ami azért volt gáz, mert tudtam, hogy így a többiek kapnak enni hamar, én meg ki tudja mikor...

Az igazság az, hogy mikor kivettek a tesóim közül, egész jó szaguk volt ezeknek az embereknek. Persze nem olyan mint a maminak, de azért nem volt rossz. A Kékszemű is odavolt tőlem teljesen. Ezt rögtön meg is jegyeztem magamnak. Jó lesz majd ezt tudni, ha akarok valamit. Szerintem bármelyiküket bármikor az ujjam köré csavarom majd. Aztán már nem is tettek le a kezükből, sőt elindultak velem a kertkapu felé. Ajaj. Sejtettem, hogy itt valami nem oké. Attól tartok, el kell mennem innen, itt hagyni anyuékat, meg a tesókat. Még visszanéztem a Barnaszemű válla felett. Gyanítom, sosem látom már a családomat...

Hát az autóút elég hosszú volt, azért Esztergom mégiscsak messze van Szolnoktól. De igazán jó kiskutya voltam, nem hánytam és be sem pisiltem, meg be sem tojtam utazás közben. Az igazság az, hogy jól elszórakoztattam magam. Hagytam, hogy ezek az emberek simogassanak. A Kékszemű vezetett, én meg mellette ültem a Barnaszemű ölében. Többnyire szunyáltam, de aztán kitaláltam egy jó játékot. Felmásztam a Barnaszemű nyakába, és ott aludtam.

Mikor kiszálltunk végre az autóból, egy lakásba mentünk. Meleg volt ott de veszettül. De ami még furább volt, hogy kutyaszagot éreztem. Ez jó is volt, mert tudtam rögtön, hogy jó helyre hoztak, de ijesztő is, mert idegen szag volt, nem olyan mint a mamiéké meg a tesóké. Azért, hogy tudják ezek az emberek, hogy otthon érzem magam, rögtön be is pisiltem. Aztán kicsit körbeszaglásztam, de csak óvatosan, nehogy megijesszen az a kutya, akinek mindenhol éreztem a szagát.

Szerencsére nem sokáig maradtunk itt, mert tényleg nagyon meleg volt. Aztán megint autóba ültünk. Jaj, csak nehogy megint olyan sokat kelljen autózni kaja nélkül. Egy kertbe mentünk. Hát ez nagyon király. Minden zöld, jó illatú, árnyékos és nincs meleg. Tiszta idilli. Na mire kiszálltunk az autóból már nagyon éhes voltam. Finom kaját adtak enni, szerintem számítottak rá, hogy jövök. Meg is ettem mindent. Csak utána kezdtem kicsit szaglászni, és itt is éreztem rögtön a másik kutya szagát. De érdekes, mert nem láttam sehol. Ekkorra már azért igen elfáradtam, úgyhogy hamar bevágtam a szunyát. Azt hiszem anyuékról álmodtam, mert éreztem, mintha szopiznék. De már ügyes vagyok, mert 3 hete önállóan eszem a husit.

Arra ébredtem, hogy a Kékszemű meg a Barnaszemű keresztelőt tart, és végérvényesen eldöntötték, hogy Özil lesz a nevem.

Este még felébredtem de aztán azt mondták ezek az emberek, hogy most már aludni kell holnapig. Tök rendi volt a Kékszemű, mert velem aludt. Több helyet is kipróbáltam, hogy melyik lesz a legkényelmesebb. Először ráfeküdtem a Barnaszeműre, aztán a Kékszeműre. De hamar rájöttünk, hogy kényelmesebb mindkettőnknek, ha lefekszik Kékszemű a földre. Így teljesen a nyakába tudtam fúrni magam és úgy szunyáltam. Sajnos éjjel fel kellett hogy ébresszem egyszer, mert kakilni kellett. De amúgy jót aludtunk nagyon. Legalább is én igen.

Július 30. szerda

Nahát ezek tőrbe csaltak. Ráadásul úgy megleptek ébredés után, hogy szólni sem tudtam. Időm se volt, hogy meglepődésemnek hangot adjak. Megfürdettek. Azt mondták büdös vagyok és ez nem maradhat így.

Szerencsére aztán kiengeszteltek, mert irtó jó kaját kaptam. Úgy saccolom csirkecombot főztek nekem. Be is takarítottam mindet, amit elém tettek. Bár úgy látom, itt nem kell majd verekednem a kajáért, mert egyedül vagyok kutyus, hiába érzem a másik kutya szagát, ezek ketten, meg mást sem csinálnak, csak simogatnak, meg puszilgatnak. Én meg hagyom,  hagy szokják meg, hogy engem szolgálnak majd ezután.

Kaja után éppen szundiztam volna, mikor megint kocsiba tettek. Hát ennek már sosem lesz vége? Ezek mindig úton vannak? Ráadásul, nem a Barnaszeműhöz ültettek, hanem a hátsó ülésre. Felháborító. Mondjuk finom szőrrel volt nekem leterítve az ülés, meg jó nagy hely volt, de hát akkor is. Hogy gondolják ezt? Mondtam is nekik, hogy ez nem tetszik nekem, de hát, az autó olyan jól ringatott. Mikor felébredtem, egy nagy fehér szakállas ember házában voltunk. Hát mint utóbb kiderült ő az állatorvos. Na ez kellett nekem, mondhatom. Nála nem engedtem, hogy fotózzanak, mert hát ugye mégis csak intim dolog, mikor az ember a saját orvosánál vizitel, de túléltem ezt is. Amúgy elég csalafinta volt a doki, mert először csak simogatott, barátkozott, aztán megvizsgálgatott, a fütyimet, lábaimat mindenhol végigtapizott. Adott egy szurit, de észre sem vettem. Azaz észrevettem, csak úgy tettem, mintha nem is érezném. Azt mondta ez valami parvo ellen kell, hogy nehogy megbetegedjek. Aztán purhabot nyomott a számba, ami nem volt rossz ízű, a maradékot le is nyalogattam a pofimról. Azt mondta, ettől majd fosok kicsit, de azért kell, hogy nehogy férges legyek. Már teljesen kezdtem megbarátkozni a fehér szakállas dokival (akiről egyébként a Barnaszemű azt mondta, hogy nagyon jó ember, okos doki és jószívű, mert foglalkozik az árva kutyusokkal is), mikor egyszerűen belenyúlt a kakilómba. Na ez már aztán több volt a soknál. Erőteljesen hangot adtam nemtetszésemnek. Mondta ugyan a doki, hogy a bűzmirigyet rendben kell tartani, de én nem akarooooooom. Fájt. Szerencse, hogy Barnaszemű fogott, és odabújhattam hozzá.

Na de aztán megdicsért a doki, azt mondta ügyes vagyok, még ha nem is Messi-nek hívnak. Hoztam egy fotót a dokiról, csak hogy jól megjegyezzem magamnak, és figyeljek előre mindenre, ha újra meglátom, mert két hét múlva megint kell hozzá menni oltásra. Hát itt van ő:

Azért azt mondom, jobb, ha vigyáztok vele.
Nézzétek, hogy megviselt a dokinál tett látogatás, hazafelé kész voltam teljesen:

Szerencsére a nap hátralévő része nyugisan telt, csak aludtam, játszottam, na meg ettem. A Kékszemű, meg a Barnaszemű állandóan etetne. Pedig a doki is megmondta, annyit eszek, amennyit akarok.
 

Rengeteget játszottam délután, teli van mindenféle rágcsálnivalóval a kert. Bár vettek nekem lasztit, meg adtak papucsot, meg műanyag flakont, meg fadarabot, de majd én eldöntöm mit jó rágcsálni. Pillanatnyilag a rabszolgáim gatyaszárát. Azt igen jó húzni-vonni.

Délután fostam, ahogy a doki megmondta. Legalább háromszor. Ez a két rabszolga meg szaladt és nézte a kakimat a fűben, meg ujjongtak, hogy nincs benne giliszta. Hát hogy lenne, mikor én egy pitbull vagyok. Na.

Azt mondta a Kékszemű, hogy bárhová mehetek a kertbe, az egész az enyém (mondhatom jó nagy, jó lesz majd futkározni, ha nagy leszek), csak egy helyre nem mehetek, mert ott van egy másik kutyus a föld alatt. Ezt nem nagyon értettem, de majd biztos megmutatják melyik az a hely, mert nem akarok rosszalkodni. És gondolom később megértem, hogy miért a föld alatt van a másik kutyus.

No, elég mozgalmas volt ez a nap is, így aztán a vacsi után kiütöttem magam gyorsan.

Éjjel csak négyszer keltem fel, a Kékszemű (mert most is vele aludtam) azonnal kivitt a kertbe. Én meg úgy voltam vele, ha már kinn vagyunk, akkor pisilek. Így balesetek nélkül telt a második éjszakám is.

Szerintem már itt maradok ezeknél az embereknél, nagyon úgy fest. Azért hiányoznak a mamiék is, sokat álmodok velük...