... és AnyaGazdit alig tudom rávenni, hogy leírja, amit diktálok neki. Mindig csak valami futásra, meg kocogásra hivatkozik, ahelyett, hogy engem is vinne magával. Már nagy kutyus vagyok, a hétvégén 20 hetes leszek, ami akárhogy is, de öt hónap lesz. Mindig ugatom neki, hogy már bírnám vele a tempót, tudnék vele menni futni (Szerintem amilyen csiga tempóban fut, le is hagynám, de ez maradjunk közöttünk. Végül is az is dicséretes, hogy ilyen öreg fejjel egyáltalán mozog valamit. Nem?)
No, hétvégére beígértek nekem kerek szülinapomra egy nagy kirándulást a hegyekbe, mert azt mondják még ott nem jártam, nem tudom mi az. Nos, mit mondjak? Kíváncsian várom. Nekem már semmi sem jelent újat a Balaton után...
Egyébként a hétvégén végre valahára elméltóztattak vinni az óvodába is megint, nem volt már több kifogás. Olyan rengetegen voltunk, hogy rá sem fértünk egy fotóra. Óriási víz volt, a Balatonon éreztem magam, és nagyon élveztem nem csak én, de a kutyahaverok is. Végre megint találkoztam a két nagy haverommal Fickóval és Zeusszal is. Egymást nyüstöltük hárman, már amikor volt időm az udvarlás közben. Ugyanis szerelmes lettem egy arany színű labrador kislányba. Ráadásul arra laknak felénk ők is, így remélem majd többször találkozunk még.
Mint mindig, ovi után most is elfáradtam kicsit. Nem nagyon kellett fegyelmezniük Gazdiéknak.
A délutáni "lendületem" (ami az alvást illeti) még este is kitartott.
Vacsizni is csak nagy duzzogva keltem fel.
Úgy látom, lassan cenzúráznem kell a fotókat, amiket ANyaGazdi kitesz az oldalamra, mert néha mintha kicsit kompromittálló fotók is kikerülnénk rólam, a családi fotóalbumból...
Sokkal jobban örülnék neki, ha azokat a fotókat tenné ki, amiken az Aréna teraszán figyelek vadászpózban, vagy amin varjakra vadászok az Aldinál. Arról nem is beszélve, milyen szép a pofim, mikor a kertben pockokra vadászok...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése