A soknapos ünnepek arra is jók, hogy az ember kutyája, végre a Gazdikkal lehessen. Jóóóóóó sokat. Gondoltam én, mert okos kutyus vagyok.
De a szombat nem így kezdődött, ugyanis a Gazdiék gyerekestől, unokástól átvonultak a szomszédba, ahol szintén gyerekek és unoka volt - bográcsolni. PACALTOT. NÉLKÜLEM. A tény magában felháborító volt, még akkor is, ha rám maradt az egész saját kertem, hogy őrizzem. De hát az illatok, azok valami csodásak voltak. És a Gazdik hangja! Majd megőrültem, hogy hallom a hangjukat, de mégsem tudok odafutni hozzájuk. És hiába szaladgálok a kertben, nem találom őket sehol. Így aztán nem is szaladgáltam, hanem leültem a kertek közti kerítéshez és nem-tetszésemnek adtam hangot. Már ha értitek mire gondolok. Olyan fájdalmasan vonyítottam, amennyire csak tudtam. És jó hangosan. És folyamatosan.
Jutalomból, mert a zsarolásom eredményre vezetett, Gazdiékkal másnap átmentünk Újszilvásra. Hát az egy élmény volt. Csak azt nem tudom kinek. Meleg, tűző nap, por, falusi vurstli, dodzsem, műanyag árusok. Hát nem erre számítottunk. Hazafelé jövet azonban megállítunk egy réten, hogy rohangálhassak kedvemre. És ApaGazdi kergetőzött is velem.
De az igazi a hétfői nap volt, mert elmentünk Abádszalókra, és ott a Tisza-tónál igazi rohangálás, hancúrozás jöhetett végre.
Azért mégis csak jók az ünnepek. Együtt lehetünk mindannyian. És én mindig ott vagyok velük. Mindkettőjükkel. Mert ez így jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése