Tegnap éjjel végre hazaért AnyaGazdi! Egész héten nem volt itthon, valami szakmai tanulmányúton volt. ApaGazdival voltam egész héten, és nem vitt el engem kutyaoviba, pedig AnyaGazdi a lelkére kötötte, hogy vigyen el engem a haverokhoz.
Nagyon későn jött meg AnyaGazdi az éjjel és én már annyira, de annyira vártam, hogy úgy elfáradtam a várakozásban, hogy kicsit beszunyáltam.
De olyan jó volt meghallani a hangját, hogy egy pillanat alatt felébredtem. Úgy rohantam elé, hogy majdnem ledöntöttem a lábáról. Annyira örültem, hogy bizony be is pisiltem örömömben. Persze AnyaGazdi is örült nekem, csak sipítozott, hogy mennyire hiányoztam, meg hogy milyen sokat nőttem. Le sem akart tenni, én meg örültem nagyon a sok puszinak ám. Cserébe én is jól megpuszilgattam, még a haját is majd' lenyaltam a fejéről.
Ma pedig kirándulni voltunk autóval. Jó messzire mentünk, és sétálhattam pórázon is. Szépen megyek pórázon, de még nem mindig azon az oldalon, és úgy, ahogyan AnyaGazdi szeretné.
A kocsiban utazás a legjobb dolog, mert mindig addig hisztizek, amíg meg nem engedik, hogy a hátsó ülésről előre menjek AnyaGazdihoz. Az sem baj egyáltalán, hogy már olyan nagy vagyok, hogy nem kényelmes, ha az ölébe ülök, vagy lefekszem a lábához, de akkor is muszáj, hogy mindig a testközelükben legyek és hozzájuk tudjak érni.
Nagyon tudom ám sajnáltatni magam, mikor azt akarják, hogy a hátsó ülésre üljek vagy feküdjek. ApaGazdi mindig azt mondja, hogy Bálám szamara tekintettel nézek, mintha anyátlan-apátlan árva lennék.
Pedig nem is, ugye?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése