És senki másé.
Tudhatná, tudja ezt AnyaGazdi is.
Nektek is vannak olyan tárgyaitok, amikhez ragaszkodtok, ugye? Nos, hát nekem is. Én az üres üdítős flakonokért bolondulok. Azokat nem adom senkinek. Senkinek.
AnyaGazdi tegnap kedves akart lenni és kettőt is hozott Marcsiéktól a szomszédból, hogy legyen Majának is. Ezt természetesen nem hagyhattam, hiszen az üdítős flakon az én kedvenc játékom. Így Maja leült elém fegyelmezetten és nézte, amíg a két flakont kibelezem. Először mindig a címkét kell lerágni róla, utána pedig a kupakrészt. Aztán módszeresen lehet kilapítani, körberágni a szélét és rohangálni, csörömpölni vele. Nos, tegnap ezt kettő flakonnal kellett egyszerre megtennem, így hát nagyon kellett figyelnem a feladatra. Nagyon koncentráltam, hogy egyik flakont se vegye el Maja, vagy bárki más. AnyaGazdi, mert a rend a mániája, óvatlanul el akarta venni mellőlem a lerágott címkét... Olyan hirtelen történt minden, tényleg... Én nem akartam őt bántani... Talán a reflexek, vagy nem is tudom... Szóval odakaptam. Csúnyán. Átharaptam a középső ujját, ráadásul a körömágyánál.
Meglepődtünk mindketten, és már tudtam, hogy nagyon rossz dolgot csináltam. AnyaGazdi nem sipákolt, mint máskor, de bárcsak sipákolt volna. Csak nézett, hol rám, hol az ujjára, amiből ömlött a vér. Aztán az ujját fogva bement a házba, és csak nagy sokára jött ki. Úgy követtem mindenhová, mint az árnyék, nehogy történjen vele valami szörnyűség, és az éjjel is szorosan hozzábújva aludtam, hogy tudja, hogy nagyon szeretem. Főleg azért, mert nem bántott, sőt le sem szidott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése