AnyaGazdi - mint tudvalévő azok számára, akik ismerik - imádja a kutyákat. Több örökbefogadott, mentett kutyusa volt előttem már. Így érhető módon nagyon érzékenyen érintik a gazdátlan, kóbor kutyusokról szóló hírek, vagy azok, amelyekben olykor "csak" az emberi felelőtlenség, de sok esetben a gonoszság a főszereplő, ahogyan egyes emberek bánni képesek állataikkal, kutyáikkal. Ilyen az örgelány, na, képes elbőgni magát egy híren vagy egy Facebook-megosztáson. Mondtam neki, törölje ki magát ezekről az oldalakról, ha így kikészül idegileg (mert ilyenkor napokig letört), de ő erre azt mondja, hogy attól még ezek a szörnyűségek vannak sajnos, és ha ő a fejét homokba dugja, attól még ugyanúgy fáznak az utcán lévő, gazdátlan kutyusok, akik mellett sokan csak elmennek, vagy ugyanolyan szomorúak és esélytelenek a menhelyi kutyusok...
És igaza van, azt kell mondjam. Tegnap kirándulni mentünk, Hollókőn jártunk. A városból kifelé menet egy buszmegállóban megláttunk egy szerencsétlen, vemhesnek tűnő kis termetű kutyust. Ráadásul ezt a kutyust AnyaGazdi két hete a városközpontban látta fagyoskodni, amikor megetette és megosztotta őt a Facebook-on egy posztban. Most is megálltunk, Gazdiék adtak neki enni, és lőtték fel a fotókat a Facebook-ra, hátha segít valaki, legalább osztással, míg az állatvédők meglátják a posztot. Azt kell, hogy mondjam, hogy alig volt, aki reagált rá. Ez elszomorító.
Miért van az, hogy sok kutyus esélytelen a boldog családra, miközben ők is megérdemelnék a szeretetet, a simogatást, a meleg otthont? Miért vagytok ti emberek sokszor olyan közönyösek, nemtörődömök, kegyetlenek? Mikor mi annyira szeretünk Benneteket és bízunk Bennetek, még akkor is, mikor már nem is kellene?
Mindenesetre én, I. Özil, hálás vagyok az életnek, hogy ilyen szerető Gazdijaim vannak, és bízom benne, hogy ez egész életemben így marad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése